Répceszemere
Mivel az õsi templom nagyon messze esett a falutól, ezért a falu lakossága úgy döntött, hogy lebontja és a községben újra felépítik. 1732-ben le is bontották, s a következõ év tavaszán hozzáfogtak építéséhez azon a helyen, ahol ma is található. Olyan nagy lendülettel és összefogással építették a templomot, hogy 1733 õszére már tetõ alá hozták, igaz ekkor még csupán fatoronnyal. Az új templom, hasonlóan a régihez, nyugat-keleti tájolású volt. A temlomszentelési ünnepség Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén volt. Oltárképe az a vászonra festett feszület volt, amely jelenleg a keresztelõkút felett látható. Igaz, hogy a templomnak ekkor még nem volt tornya.
Az új templom elsõ gondnoka Sághy Dániel volt, õt követte Szemerey Pál, akinek a bátyja, Szemerey József egy hold erdõt adott a templomnak, melyet 10 forintért adtak el.
1748-ban a régi templomhoz tartozó „kerekes erdõt” kiírtották, s ott helyben téglát vetettek, hogy a torony elkészülhessen és ezzel a templomépítés befejezõdhessen. Az építkezés teljes egészében 1757-ben fejezõdött be.
A templom harangjain a katolikusok megosztoztak az evangélikusokkal. Azonban a régi vallási ellentétek fél évszázad múltán újra elõjöttek és ez ismét gyûlölködéshez vezetett. Ennek csak úgy szakadt vége, hogy 1803-ban, megunva az ellenségeskedést, a katolikusok a harangok közül a kisebbet a protestánsoknak adták. Õk az akkori kocsma elõtt haranglábat emeltek és abba helyezték harangjukat. A harangláb a haranggal együtt azóta is ezen a helyen áll.
Fél évszázad sem telt el, hogy a templomot nagy üggyel-bajjal felépítették, amikor lassan kezdett kicsinek bizonyulni. A hívek szép számmal kezdtek szaporodni. Mikor pedig Jánosfa, Csér és Csáford elszakadt Ivántól, és világossá vált, hogy Szemeréhez csatlakoznak, a templom végleg kicsinek bizonyult. Ezért 1808-ban megkezdték a templom lebontását, illetve átépítését. Egy sokkal nagyobb, Dél-Észak tájolású templom építésébe fogtak. A nagy lendülettel megkezdett építkezés a következõ években az akkor dühöngõ francia háború miatt hosszú idõre félbeszakadt. Napóleon elindítja világuralomra törekvõ hadjáratát. Mivel Szemerén keresztül vezetett a franciák egyik fontos hadiútvonala, a községben minden építkezést le kellett állítani. „Mivel a falak mégis tetõ alá kerültek, tehát szükségbül mégis tartatott benne isteni szolgálat, noha sem boltozatja, sem benne padok, sem eléggé kitisztogatva nem volt, ugy annyira, hogy itt a verebek csiribeltek, ott galambok turbékoltak, amott pedig a denvérek nyihogtak az ájtatoskodók fejei felett”[1] – rajzol Szent Ferenc-i idillt a korabeli állapotokról Halasy György, akinek jóvoltából vannak igazán hiteles adataink falunk régmúltjáról.
1820-ban került a község plébániájára fõtisztelendõ Horváth József plébános, aki minden erejét arra fordította, hogy az idõközben megrongálódott templomot felújíttassa és az építkezést befejeztesse. Hosszú évek munkája után az építkezés 1828 késõ nyarára befejezõdött. Elkészültek a padok az orgona, sõt, a két régi harang mellé még egy új, nagyharang is került a toronyba. Így került sor szeptember 14-én az ünnepélyes szentelésre és szentmisére. A szentelési beszédet Szaniszló Ferenc, késõbbi nagyváradi püspök mondotta, az elsõ szentmiseáldozatot pedig Sághy János gyõri apátkanonok mutatta be.
A répceszemerei templom barokk stílusú, mûemlék jellegû templom. „Egyszerû épület. Hajója egy széles téglalapból áll, melyet negyedívek csatolnak a keskenyebb szentélyhez és az orgonakarzathoz. A szentély is széles téglalap, kívül-belül laposan zárul. Az oldalfalakat falpillérek tagolják, mely elé pilaszterek szöknek és tartják a mindenütt csehsüvegboltozatú kosáríves hevederjeit. Az orgonakarzatot két tagolt pillér emeli magasba. A szentélyhez egyoldalt a sekrestye, a másik oldalon (1923 táján épített, sík menyezetû) oratórium csatlakozik hozzá. A templom külseje is elég egyszerû, órátlan torony, sisakja újabb, nyolc élû görbülettel halad felfelé.”[2] Hossza 23 méter, hajószéllesége 9,5 méter, szentély szélessége 6 méter. Tornya a tetõbõl indul ki, földtõl számított magassága 20 méter. A hajó párkánymagassága 7 méter. A hajó falfestése a gyõri Borsa-Schutzbach Ferenc ügyes kezét dicséri, az 1930 körüli évekbõl való. A szentélynek még megvan az eredeti klasszicisztikus freskódísze. Középen Mária megkoronázása, négy sarkában pedig az egyházatyák, egyházdoktorok képe: Szent Leó, Szent Ágoston, Szent Jeromos és Szent Bonaventura. Legutolsó teljes belsõ restaurálása 1935-ben történt. A szentély rendezése (szembemisézõ oltár és ambó készítése) és falfestésének frissítése, mely Závory Zoltán kiválló templomfestõ mûvész munkája, 1980-ban történt. Az utolsó teljeskörü külsõ renoválása 1993-ban történt.
A fõoltár, a szószék (mely sajnos ma már nincs meg) 1904-ben készült. A fõoltár képe a templom utolsó átépítésének idejébõl való: a Szent Kereszt felmagasztalását ábrázolja (350x190cm), a soproni Maurer Ignác mûve. A mellékoltáron (Mária-oltáron) az Immaculata-képet (250x130cm) 1883-ban Krausz János, ugyancsak soproni festõ készítette. A keresztelõ kutat görnyedõ szerecsen gyermek tartja, igen szép fafaragás, kecses rokokó dísszel. A födél két alakkal Krisztus keresztelõjét mutatta, sajnos eltörött és nyoma veszett, bár még így is emlékezetbe idézi a jó mestert.
Az orgona szintén a templomépítés idejébõl származik. Klasszicisztikus urnák díszítik. 1845-ben Dallos Alajos tüskevári orgonaépítõ mester alakította át ma is látható formájában. A fújtatót 1940-ben Reiger Ottó budapesti mester építette át.
A templomban található a község legrégibb iparostestületének, a takácscéh-nek zászlója, 1838-ból származik: egyik oldalán Szent Katalin, a másikon a feszület, lábánál a takácsok jelvénye, a három csónak. Felirata: A.R.Sz.B.N.Z.Tak.Cz. (a répceszemerei becsületes, nemzetes /?/ takács céh)